Chapter 2. Cuccolás

Lou a kanapén ült és üveges tekintettel pásztázta a szőnyeget. Én végeztem a felsöpréssel így leültem mellé. A fejemet ráhajtottam a vállára és én is csak bámultam. Egész este csak ültünk és nem szóltunk egymáshoz. Amikor eljött az a pillanat, hogy már leragad a szemem elindultam a fürdőbe. Eddig anya segített a fürdésnél hogy a gipsz ne legyen vizes. Most, hogy nem voltak velem, nekem kellett megoldani. Elővettem a nagy zacskót amit ráhúztam a lábamra, hogy ne legyen vizes. Levettem a ruháim és ráraktam a szennyes tetejére. Mivel olyan zuhanyzónk volt aminek nem ajtaja van hanem függönyös könnyebb volt kint hagyni a lábamat. Ahogy bemásztam a zuhanyzóba egy jó párszor majdnem elestem. Végül sikerült beérnem. Megnyitottam a csapot és a vízcseppek záporozni kezdtek a testemre. Az ajtót nem szoktam bezárni így Lou ilyenkor szokott bejönni fogat mosni. Ez most sem történt máshogy. A csap a zuhany mellett volt közvetlenül. Ő halál nyugodtan mosta a fogát én meg zuhanyoztam. Elvesztettem az egyensúlyomat mert ugye egy lábon állni hosszabb ideig elég fárasztó. Eldőltem oldalra kifelé a zuhanyból. Ha Lou nem lett volna ott akkor ráesem a csapra és betörik a fejem de így ez nem következett be.  Lehet hogy tényleg jobb lett volna ha betörik. Lou elkapott aztán a zuhanyzásom végéig fogta a kezemet hogy el ne essek. Utána gyorsan felvettem a pizsimet és segített bemenni a szobánkba. Én lefeküdtem és a mankót az éjjeli szekrényemhez támasztottam. Csak néztem a sötétben a plafont. Körülbelül Tíz perc múlva nyílt az ajtó és Louis is bejött a "pizsijében" egy sima alsó volt megy egy póló. mind ketten jó éjt kívántunk, majd lefeküdtünk aludni. Aznap éjjel szörnyű rémálmok gyötörtek, így többször is felébredtem.

Másnap reggel Lou-t megint a kanapén találtam. Odabicegtem hozzá, majd leültem mellé.
 - Jó reggelt - nézett rám bágyadtan.
 - Mi ebben a reggelben jó? - sóhajtottam és megdörzsöltem a homlokomat.
Lou együtt érzően rám nézett.
 - Tegnap mi volt az a telefonhívás? - kérdeztem meg. Már tegnap este is foglalkoztatott a kérdés, de nem akartam faggatni... Így is elég baja volt.
 - A gyámügytől jött a hívás. Mivel még nem vagyunk nagykorúak, ők döntik el, hogy hova menjünk - Láttam, hogy nehezére esett a beszéd - És... Ők úgy döntöttek, hogy a kereszt szüleinkhez megyünk Magyarországra.
 - De hát nem is beszélünk Magyarul! - kiáltottam felháborodottan.
 - Ez az ő döntésük volt... Nem tudunk mit csinálni - próbált lenyugtatni.
 - Várj - jutott eszembe hirtelen egy borzasztó gondolat - Te nem az X-faktor házban leszel?
 - De - sütötte le a szemét - Sajnálom Lucy, de egyedül mész Magyarországba
 - És mi lesz ha véletlenül nem vesznek be az X-faktorba? - jutott eszembe ez a lehetőség is,
 - Akkor én is jövök veled Magyarországra. - félrehúzta a száját az ötletre. - Viszont a gyámügy is azt mondta, hogy még ma össze kell pakolnunk azt, amit el akarunk vinni magunkkal.
 - Jézusom. Ez ugye most nem komoly? - A meglepődés kiült az arcomra és ha álltam volna tuti le kellett volna ülnöm.
 - Szerinted tudnék viccelni? - rám nézett. Egy pár percig bámultuk egymást majd előre hajoltam ás szorosan megöleltem.
 - Nem akarlak elveszíteni - suttogtam miközben visszatartottam a könnyeimet.
 - Én sem téged - simogatta meg a hátamat. - Menjünk pakolni mert sohasem fogunk végezni - tolt el magától.
Felállt majd nekem is segített. Odaadta a mankókat majd bementünk a szobánkba. Kinyitottam a szekrényem és elkezdtem kiszedni a ruháimat. Szerencsére nem volt olyan sok. Nem vagyok az a "nincs egy rongyom amit fölvegyek" típus. Kivettem közülük egy Vansos fekete ujjatlant és a fekete farmeromat. Átvettem a pizsamámat amit összehajtogattam és rátettem a többi ruha tetejére. Elővettem még egy zoknit is, amit felvettem. Megjött Lou is a bőröndökkel. Lerakta az egyik nagyot nekem, a másikat meg magának. Ő is átvette a pizsamáját, majd elrakta. Innentől kezdve csöndben pakoltunk. Amikor végeztünk a ruhákkal. jöttek a személyes tárgyak. A fényképek apróbb tárgyak.

Egész nap pakoltunk. Már majdnem végeztünk mindennel amikor megint megszólalt a telefon. Ránéztem Loura. Ő is értette az aggodalmat az arcomon. Oda sétált a készülékhez amit még nem csomagoltunk be.
 - Halló!... Ühüm... Jézusom ezt komolyan gondolja?... Nagyon örülnénk ha megtenné... Rendben. még egyszer hálásan köszönjük... Viszont hallásra! - tette le a kagylót.
Én a telefonálás alatt az ágyamon ültem és azon gondolkoztam, hogy mi még az amit feltétlenül be kéne csomagolnom. Lou belépett a szobába de megállt az ajtóban. Neki támaszkodott az ajtó félfának és keresztbe tette a lábát meg a karjait is.
 - Ki volt az? - néztem fel rá. Nagyon kíváncsi voltam mert majdnem boldog volt.
 - Az X-faktor főszervezője volt. Tudod, aki az X-faktor házat is üzemelteti. - bólintottam - Azt mondta, hogy hallotta mi történt velünk és fölajánlotta, hogy abban az egy hétben amíg ki nem derül az eredmény hogy tovább jutottam e beköltözhetünk az egyik lakásba. - mondta, de látszott rajta hogy gondolkozik, mert valamit elfelejtett.
 - Nem felejtettél el semmit? - kérdeztem miközben felhúztam az egyik szemöldököm.
 - De.....Ja eszembe jutott! - csapott a homlokára - Még azt is mondta, hogy pakoljuk össze a létszükséges holmijainkat  és hívjam vissza a számot amin hívott és már ma szabaddá tudja tenni az egyik szobát.
Jó érzés volt, hogy valaki foglalkozik velünk. Körülnéztem, minden dobozokban volt egy kupacba raktuk a személyes cuccokat és a nélkülözhetetlen tárgyakat, mint például a ruhák tisztálkodó szerek.
 - Szerintem készen vagyunk. Még egyszer nézzünk körül azután visszahívhatod a pasit - a hangom elcsukló volt. Tizenhét évünket kell most egy csettintésre itt hagynunk. A barátainkat...mondjuk azok nem nagyon voltak egyikünknek sem. Igaz mindig mi voltunk az ügyeletes jókedv tartók az osztályban, de senki sem lett a leges legjobb barátunk sőt egyáltalán nem lettek olyan ismerőseink akiknek feltűnik, hogy nem vagyunk itt. Mindegy, is élni sem volt kedvem nem, hogy még gondolkodni is...
Felálltam az ágyról elkaptam a mankóimat és odaálltam az ajtóba Lou mellé. Körülnéztem, majd megpillantottam a macimat az ágyon. Ezt Lou-tól kaptam körülbelül nyolc éves koromban. Nagyon szeretem, nélküle egy tapodtat sem mozdulok. Odaléptem, fölkaptam és szorosan magamhoz öleltem. Megfordultam majd a hónom alatt a macival gyorsan körbeszaladtam a házat. Nem volt nagy házunk. Egy konyha, egy nappali, egy fürdő, két háló és egy előszoba alkotta. Lou is körbenézett majd megálltunk a nappaliban. Odalépett a telefonhoz és beleírta a számot a tárcsázóba a mobilján. Eltette a vezetékes telefont majd megnyomta a hívás gombot a mobilján. Kicsöngött majd felvette a férfi. Megbeszélték Louval, hogy hívjunk egy taxit és a fontos cuccainkal együtt (,amivel Magyarországra költöznénk) menjünk az X-faktor házhoz. Megfogtuk a cuccokat, szerencsére csak két bőrönd és két doboz volt az összes. Ja, meg mind kettőnknek a laptopja. Hívtam egy taxit, majd Lou segített kivinni a sok cuccot. Megjött a taxi beültünk, beraktuk a cuccokat, Louis bediktálta a címet és már indultunk is. Nem volt messze hála istennek fél óra alatt odaértünk. Egész úton síri csönd uralkodott. Amikor megérkeztünk kivettük a cuccokat kifizettem a sofőrnek az út árát, aki azonnal el is hajtott. Álltunk a nagy épület előtt és tanácstalanok voltunk egy kicsit. Louis már azon volt, hogy felhívja megint a pasast. Már vette is elő a telefonját amikor egy jóvágású negyvenes férfi jött ki az épületből egyenesen hozzánk.
 - Jó estét! Ugye önök Mr. és Ms. Tomlinson? - kérdezte, miközben kedvesen nyújtotta felénk a jobb kezét.
 - Igen üdvözöljük! - mondta Lou és kezet fogott vele.
 - Én Mr. Smitsh vagyok megmutatom önöknek a lakást. Kövessenek.
Ezzel megfordult és elindult vissza az épületbe. Mi engedelmesen követtük. Elindult felfelé a lépcsőn. Én az alján megálltam. Lou is megállt a dobozt elvette a kezemből, majd a hónom alá nyúlt. Összefogtam a mankókat a bőrönd húzókájával és így mentünk föl. Szerencsére csak az elsőig kellett felmenni. Ott már várt minket az ajtóban. Az emeleten visszakaptam a dobozt és tovább ugráltam a mankóval. A srác odaadta a kulcsot Lounak majd kitárta előttünk az ajtót.